1. A csapda

Amikor kinyitom a szemem csak a vak sötétbe bámulok. Egyetlen fényforrás valahol magasan egy apró rés a vastag, nedves falon. Bár a nyoszolyám nyár illatú szalma, a helyiség ahol vagyok dohos szagot áraszt akárha egy kút alján lennék. És valóban. Úgy néz ki, hogy ott vagyok. Egy kiszáradt kút legmélyén. Ha kinyújtom a lábam a falba ütközöm. Minél jobban hozzászokik a szemem a sötéthez, annál jobban felismerhető a kör alakú magas fal ami körülvesz. Felállok, megpróbálok a kövek között réseket keresni. Pár éve még sokszor eljártam a barátaimmal falat mászni és elég ügyes voltam benne. Persze akkor biztosító kötél és heveder garantálta, hogy túlélem ha a húsz méteres falról lecsúsznék. Reménytelen a próbálkozás, hiszen síkosak, nedvesek a kövek így visszaülök a szalmára és várok. Remélem további tervei vannak velem Robert Cowpernek aki lazán csak pápának hívatja magát.

Mikor André és én végre visszaérkeztünk Torquay-ba Lady Thinder majd kiugrott a bőréből örömében. John is megengedett magának egy halvány mosolyt, ami nála már a boldogság netovábbjának kinyilvánítása.
Két napig élveztük a Lady társaságát mialatt elmeséltük neki az összes megpróbáltatásunkat. Kiderült, hogy a mester, aki a parkbeli szobor elkészítésére kapott megbízást elkészült a művel mielőtt Lady Thinder lemondhatta volna. Így a szobor mégis a helyére került.  Ezt egy picit baljósnak éreztem de André azt mondta, ne gondoljak ilyen badarságokra. Hiszem mi akadályozhatná meg a boldogságunkat?
Nos, én felsorolhattam volna néhány tényezőt de ő inkább a szobor előtt kérte meg hivatalosan is a kezem és én igent mondtam neki. A nap sütött, a tenger illatát hozta felénk a szél és én voltam a legboldogabb menyasszony a világon.
Pár nap múlva Plymouthba utaztunk, hogy áldásunkat kérjük Lady Cowpertől aki egy tüneményes teremtés. Kitűztük az esküvőnk napját ami drága apukám születésnapjára esett, tehát szeptember 23-ra. Apának többször is írtam, részletesen leírva az eseményeket. Szerencsés, hogy a napelemes töltőm magammal hoztam a telefonhoz.
Egy héttel az esküvő előtt a szalonban ültem és a vendéglistából próbáltam kibogarászni az ismerős neveket, de olyan cirkalmasan volt megírva, alig tudtam kibetűzni őket.
- Sam....izé....ez a fehér Sam André?
André kivette a kezemből a papírt, majd bólintott - Igen, de a vezetékneve itt Cartryte - majd lehajolt és egy csókot lehelt a nyakamra, amitől elfeledkeztem a vendéglistáról, pedig Lady Thinder küldte át, hogy ne felejtsünk el róla senkit. André olyan elegáns volt még otthon is, mint amit eddig még csak a kosztümös filmekben láttam, vagy a Büszkeség és balítéletben. Imádtam ezért, mert soha nem feledkezett meg arról, hogy kifogástalan legyen a kinézete. Én is megpróbáltam követni a példáját, de otthon jobban preferáltam a kényelmesebb viseletet és a hajam sem tornyoztam fel folyton, hanem leengedve hagytam vagy csak simán hátrafogtam egy csattal.
Hátranyúltam és a nyakába kapaszkodva felhúztam magam s csak ekkor fordultam meg. Megcsapott a szivar és szappan illat mikor közel hajoltam hozzá, ő pedig csak nézett le rám s egy percre sem esett ki a néha megközelíthetetlen, néha kiismerhetetlen vidéki pasas szerepéből.
- Tania...
- Tessék? - súgtam a fülébe, vagy legalábbis megközelítőleg oda hiszen épp, hogy a mellkasáig értem.
- Szeretnélek elvinni valahová....
- Veled megyek ahová akarod - búgtam továbbra is Amanda Lear hangján. - Hová akarsz vinni André Francis Cowper?
- Meg akarom mutatni a leendő otthonunkat - szeme fürkészőn tekintett rám, vajon mit szólok hozzá.
Elmosolyodtam. - El sem hiszem, hogy ez megtörténik.
André lehajolt, hogy megcsókoljon s ekkor kopogtak az ajtón majd az inas lépett be egy levéllel.
Szétrebbentünk és ő átvette a levelet amely neki szólt. Én visszatemetkeztem a vendéglistába és csak néhány perc múlva figyeltem fel a néma csöndre. Ekkor felnéztem és André falfehér arccal állt az ablaknál, szeme a távolba révedt.
- André? - szóltam és amikor rám nézett, a tekintetében olyan tehetetlen dühöt fedeztem fel amit már régóta nem láttam.
- Valami rossz hír?
Nagyot nyelt és száját dühösen összescsücsörítette és önkéntelenül az első találkozásunk jutott eszembe. A szája volt az első amibe beleszerettem, hiszen gyönyörű íve volt és minden hangulatát le tudtam róla olvasni.
- Robert írt.
Arcomból kifutott a vér ezt ő is észrevette.
- Nyugodj meg, nem tehet semmit...
- Mit...mit akar az a bunkó?
- Mi az a bunkó?
- Nagyon, nagyon közönséges és parlagi illetve....á, inkább mondd mi van a levélben kérlek! - válaszolom és hirtelen összeszorul a torkom. Tudtam, hogy André féltestvére  egyszer elküldi a számlát, cserébe a megalázottnak érzett helyzetéért, mert lelepleztük és meghiúsítottuk a tervét. Mert élünk, s Lord Thinder hagyatékán nem osztozott a megbízóival, a lord korábbi házasságából született gyermekeivel.
Odaléptem hozzá és a kezéből kivettem levélpapírt. Egyszerű gyásztávirat volt Andrénak címezve, amelyben részvétét fejezte ki az ifjú feleség korai halála okán.
- Ez pont olyan mint amikor...amikor Emmát vetted feleségül?
André az ablaktól nem fordult vissza, úgy válaszolt.
- Pontosan ugyanolyan. És két hét múlva... - nem folytatta. Nem is kellett hiszen tudtam mi történt. Emma Lady Thindertől hazafelé menet lovaskocsistól a szakadékba zuhant és meghalt.
- Ne aggódj emiatt - mondtam határozottan és hátulról átöleltem Andrét. Bár egyáltalán nem voltam biztos abban, hogy Robert nem tervez valami szörnyűséget, aminek én leszek az elszenvedője. De bennem emberére talált. Nem adom fel egykönnyen.
Az esküvő előtt egy héttel épp Georgiát vártam, két nappal azelőtt jött a levél, hogy előbb érkezik. André munkafelügyelője izgatottan és váratlanul toppant be kora délután. A Cowperek több generáción keresztül márvány kitermeléssel foglalkoztak. A devoni márvány világszerte híres volt. Azt hiszem valamit olvastam is erről még az én időmben. A fantasztikus vörös márványt hatalmas táblákban termelték ki, majd kisebb részekre darabolva szállították épp ahonnan a megrendelés érkezett. A munkafelügyelő gondterhelt volt és nagyon aggódott az emberei miatt. Azon a reggelen illegális robbantás történt a területen, s több munkás megsérült sőt volt akit még nem sikerült kihozni a munkaterületről.
- Oda kell mennem Tania!
- Persze, menj csak. Semmi gond.
André aggodalmas tekintete láttán elmosolyodtam.
- Ugyan már, nem vagyok egyedül. Itt van édesanyád, a személyzet és Georgia is megérkezik nemsokára. Nem lesz semmi baj. - Megcsókoltam, s ő ellovagolt a munkafelügyelővel. Az ajtóban állva néztem ahogy lassan eltűnnek az út végén. Visszamentem a szobámba és írtam apának néhány sort. Robertet persze nem említettem neki, mert nem akartam, hogy aggódjon miattam.
Azt viszont elújságoltam amit úgy terveztem az esküvőnk napján szeretnék bejelenteni Andrénak. Néhány hete sejtem már a dolgot, de mára már szinte bizonyos vagyok benne. Mosolyogva pötyögtem a telefonomba.
Jó két óra múlva egy kocsis jelent meg a kapuban és az inassal üzente meg, hogy velem kell beszélnie. Emily, André édesanyja már a szalonban várt.
- Azt mondja a kocsis, hogy Georgia kocsijának kereke tört. Érte kell küldenünk a kocsinkat kedvesem.
- Ne aggódjon Emily! - magam megyek elé a kocsival.
Georgia nővére hálásan nézett rám. Szeme egyértelműen André szeme volt, de némely mozdulatában is emlékeztetett a fiára. André édesapjától örökölte az arca többi részét, a szája ugyanolyan szépen ívelt és érzéki volt. Igaz, kép nem készült róla, hanem egy nagyon tehetséges festő készített több portrét és szénrajzot róla.
Felvettem az útiruhámat és a kocsissal a saját kocsinkat használva Lady Thinder segítségére siettünk. Mondta, hogy felesleges a saját kocsisunkat elhozni, visszafelé majd ő hoz minket és később visszamegy a kereket megjavítani.
Megnyugodva dőltem hátra a kocsi párnázott ülésén és elindultunk a jó két órára lévő település felé. Kissé belefeledkeztem a gondolataimba és talán másfél óra is eltelt, de valahogy nem volt ismerős a táj. Számtalanszor mentünk mostanában erre Andréval. Torquay és Plymouth között majdnem fél napos volt az út. Megkopogtattam a tetőt de a kocsis nem reagált. Kidugtam a fejem az ablakon és kikiáltottam.
- Kérem, megállna? Merre megyünk?
A férfi hátrafordult de nem válaszolt. Sőt még jobban kezdte a lovakat hajtani. Ekkor picit kezdtem aggódni. Felmerült bennem, hogy ez az egész meg lett tervezve. A robbantás, és így Andrét elcsalták otthonról. Aztán Georgia kocsisa...vajon az ő kocsisa? Törtem a fejem, hogyan szabadulhatnék ha ez valóban csapda, de a kocsiból öngyilkosság lett volna kiugrani. Ötlettelen lett volna, ha Robert ugyanazt a sorsot szánta volna nekem mint egykor Emmának. És amíg a kocsis a bakon van, nem hiszem, hogy a szakadékba esnénk.
Fél óra múlva lelassult és megállt a kocsi egy erdő melletti úton. Már egészen sötét volt. Valaki odalépett az ajtóhoz és kinyitotta. Robert volt az. Úgy gondoltam távozom a másik ajtón, de ott is volt valaki és lerántott a földre. Az ismerős szagú rongy a szám előtt s mielőtt tiltakozhattam volna, elvesztettem az eszméletem.
Itt ébredtem cirka egy órája. Ebben a kútban. És várom, hogy Robert mit tervez velem. Mert, hogy látványos elmúlást szán nekem, abban szinte teljesen biztos voltam. De addig amíg nem ismerem a terveit, nem tudok a szabadulásomon gondolkozni.

2. André üzenete I.

Tisztelt Uram,
Engedje meg, hogy lánya helyett most én írjak Önnek, tekintve, hogy neki most nincs lehetősége erre. Kérem, legyen erős, én is megpróbálok a helyzeten felül emelkedni.
Tegnap a kötelesség elszólított anyám házából, ahol az utóbbi hetet töltöttük. Tania bizonyára közölte már Önnel a hírt, miszerint egybekelünk hamarosan. Bocsássa meg, ha nem volt alkalmam és lehetőségem Öntől megkérni a kezét, de az időbeli távolság megakadályozott ebben. Remélem ettől függetlenül méltónak talál hozzá.
Az előzményekbe nem szeretnék túlzottan belebonyolódni, hiszen Tania elmondta, hogy tájékoztatta Önt mindenről ami Egyiptomban történt. Az öcsém sajnálatosan újra beleszólt az életembe, és ezzel kapcsolatos amit közölnék Önnel. Tehát tegnap midőn visszatértem otthonomba, az a hír fogadott, hogy kedvesem még kora délelőtt Lady Thinder elé ment a kocsinkkal, mert a nagynéném kocsijának tengelye tört. A kocsist küldték érte,  hogy kísérje el. S ezt úgy közölte, hogy ez a Lady kérése volt. Azóta nem látták őt. Nagynéném megérkezett vacsora előtt, de mint elmondta, az út kellemesen telt és a kocsijának semmi baja. Tehát csapda volt az üzenet, s félő, hogy most öcsém karmaiban van a lánya, a menyasszonyom. Bocsásson meg, hogy így kell közölnöm ezt Önnel, szeretnék jó hírrel is szolgálni, de egyelőre csak ennyit mondhatok. Most úton vagyok Torquay felé, megkeresem Taniát, s az életem árán is visszahozom őt. Tania elmondta, hogy ezek az üzenetek rövidek szoktak lenni a huszonegyedik században, de ennél rövidebben sajnálatos módon nem tudom összefoglalni a velünk történteket. A telefont a szobánkban találtam és magammal viszem. Tania megmutatta hogyan használjam ezt a különös szerkezetet és a feltöltéséhez szükséges napelemes töltőt is viszem magammal. Remélem mindenről tudom majd értesíteni.
Kérem bízzon a jószerencsében, a lánya talpraesettségében valamint az én kitartó természetemben! Amint új fejlemények birtokában leszek azonnal értesítem Önt!
Maradok őszinte tisztelője: Andre Francis Cowper